105. árverés - 47. tétel
< >

Tóth Árpád (1886-1928) költő, műfordító "Az öröm illan" című versének autográfja.

Ez a költő egyik legismertebb - egyben harmadik, 1921-ben megjelent kötetének címadó - verse. A szövegben számos kihúzással és - részben tintás, részben ceruzás — javításokkal. A kritikai kiadás a nyomtatásban megjelent mellett egy korai, attól teljesen eltérő változatot, valamint egy majdnem végleges verziót is ismer. Ezek alapján úgy tűnik, hosszú folyamat eredményeként alakult ki a végleges szöveg (néhány jelentéktelen módosulástól eltekintve, pl. gyenge helyett gyönge, stb.) Ennek egyik utolsó állomása lehetett a mi darabunk, hiszen a javítások nyomán már a ma is ismert vers bontakozik ki. A sok kisebb-nagyobb eltérés mellett néhány sor többször is módosult: A harmadik szakasz utolsó sora először "Menekülő, halk, puha szárny" lett volna, majd "Füst közt vergődő, drága szárny", végül "Füst közt vonagló gyönge [nyomtatásban gyenge] szárny" lett. A negyedik versszak utolsó sora (tintával kihúzva) "Kialvó csillagok ürén", majd (ceruzával kihúzva) "Idegen világok ürén", végül "A végtelen tér bús ürén" olvasható. Itt a ceruzás "bús" szó a tintával kihúzott "jég" kifejezésre íródott, de a végleges versbe végül ez utóbbi került be. Az ötödik szakasz harmadik sora először így végződik: "vidám és piros", majd "dacos, piros"-ra módosul, végül majdnem az eredeti kerül bele: "vidám, piros".